Háromszor járt pszichológusnál a tényői gyilkos

http://www.origo.hu/print/itthon/20100319-kisalfold-nem-jart-pszichiatriai-kezelesekre-a-tenyoi-gyilkos.html

Csak orvosi tanácsot kért a családját hétfőn meggyilkoló tényői férfi, pszichiátriai kezelésre nem járt - állította a Kisalföld című megyei lapnak nyilatkozó pszichológus. A pszichológus állítja, ő azt javasolta a tényői férfinak, hogy forduljon pszichiáterhez, és kezdjen gyógyszeres kezelésbe, ha súlyosbodik az állapota. A megölt feleség nővére szerint a férfin már januárban látszott, hogy nincs vele minden rendben.

Nem járt pszichiátriai kezelésre a tényői gyilkos, csak orvosi tanácsot kért - írta pénteken a Kisalföld, amely interjút készített a pszichológussal, akit többször is felkeresett a férfi. A névtelenül nyilatkozó pszichológus a lapnak elmondta: háromszor találkozott a férfival, aki a rendőrség szerint hétfőn meggyilkolta két gyermekét és feleségét, majd magával is végzett. Az orvos hozzátette: azt javasolta a férfinak, hogy panaszai súlyosbodása esetén forduljon pszichiáterhez, mert gyógyszeres kezelésre lesz szüksége.

A pszichológus szerint először röstellkedve ment el hozzá a férfi, aki elmondta: a családban súlyos betegséggel kellett szembesülniük, ez benne is szorongásokat keltett. A férfi úgy beszélt magáról, mint aki nagyon nem akar ilyen problémával küzdeni, egészséges akar lenni.

Arra a kérdésre, hogy szóba került-e a beszélgetéseiken a férfi korábban öngyilkosságot elkövetett édesapja, a pszichológus azt válaszolta: "Minden alkalommal, minden páciensnél a családi tényezőket is tisztázni szoktuk". A pszichológus szerint ugyanakkor, ha erre terelődött a szó, a férfi inkább hárított. "Az alapján, amit a két fiatal elmondott nekem, és ahogy a férj viselkedett a tragédia előtt egy hónappal, nem volt okom mentőt hívni, hogy azonnal vigyék a kórházba, és tartsák bent" - mondta.

Egy pszichológiai teszt kitöltetése után arra kérte a szakember a férfit, hogy legközelebb feleségét is hozza magával, így könnyebben kiderülhet, mi a baj. Egy hónappal a gyilkosság előtt ment el a házaspár a pszichológushoz, és idilli családi életről számoltak be. A pszichológus állítja, hogy ekkor figyelmeztette őket: legközelebb már pszichiáterhez forduljanak.

Már januárban se volt rendben a férfi

A lap munkatársa beszélt a megölt feleség nővérével is, aki szerint januárban már látni lehetett a családfőn, hogy gond lehet vele. "Többször is megkérdeztem a húgomat, hogy vannak, minden rendben van-e. Ő is mondta, a férjének depressziós tünetei vannak, lehet, hogy el kellene mennie pszichológushoz. Azt azonban nem tudtuk, hogy el is mentek" - mondta, hozzátéve, hogy sógora nem szerette megosztani a problémáit senkivel, magába forduló típus volt.

"A húgom nagyon sokat dolgozott, szinte mindent ő intézett a családban. Ő vitte iskolába, óvodába a lányokat, majd ment a munkahelyére, ahol nagyon szerették őt" - mondta a nővér. Szerinte a férj "legfőképpen otthon dolgozott, vállalkozó volt, de nem igazán lehetett problémája túlhajtottságból".

Szerinte az is okozhatta a férj lelki gondjait, hogy feleségének anyját daganatos betegséggel kezelik. A nő nővére végül elmondta, nem érti, miért kellett a családfőnek megölnie az egész családot. "Ha valaki öngyilkos akar lenni - még ha az semmire sem megoldás -, s megteszi, talán el lehet fogadni. De azt nem lehet megbocsátani, hogy a családját is magával vitte" - mondta.

A négyfős család tagjait hétfő este találták meg holtan, otthonukban. Az édesanya 36 éves, az édesapa 37 éves, a gyerekek öt- és nyolcévesek voltak. A rendőrség kedden délután jelentette be, hogy az apa ölte meg feleségét és gyermekeit, majd öngyilkos lett. A tragédia részleteiről és a sajtótájékoztatón elhangottakról itt olvashat részletesen, a gyilkosság helyszínén készült riportunkat itt találja.