A pszichedelikumok terápiás lehetőségei
http://nol.hu/lap/mo/20100329-mennyi_ideig_el_majd_a_friss_polgari_torvenykonyv_
A pszichedelikumok megfelelő körülmények között gyógyítják a depressziót, a szorongást, a kényszereket, a szuicid viselkedést, az alkoholizmust és az egyéb függőségeket, enyhítik a klaszter-fejfájást – és univerzális misztikus élményt váltanak ki. Némelyik közülük tiltólistán szerepel, de az elmúlt évtizedben újrakezdődhettek a velük kapcsolatos kutatások.
Ez év elején, a Magyar Pszichiátriai Társaság megalakulásának harmincadik évfordulóját ünneplő konferencián dr. Frecska Ede, a Debreceni Egyetem Pszichiátriai Tanszékének igazgatója számolt be a pszichedelikus szerekkel kapcsolatos orvosi vizsgálatokról. Dr. Sümegi András (Vas Megyei Markusovszky Kórház) a szekció másik előadásában elmondta, mi kell ahhoz, hogy a hallucinogének ne pszichózist, a tudat széthullását váltsák ki, hanem ellenkezőleg, integrációt, magasabb tudatállapotot eredményezzenek. Írásunk a konferencia előadásai alapján készült.
Legalább negyven különböző néven hívjuk e szereket, ráadásul a leginkább elterjedt megnevezés (hallucinogén) nem állja meg a helyét, ugyanis nem okoznak direkt hallucinációt, a hatásuk alatt létrejövő élményeknek tudatában vagyunk, majd utólag elő is hívhatjuk azokat. Talán legjobb mind közül a „pszichedelikus” megnevezés; a tudatbővítő hatás – ami minőségi és nem pusztán mennyiségi változást jelent – csak bizonyos körülmények esetén lép színre, rendkívüli módon függ a felhasználótól, idegrendszerének aktuális állapotától, a személyiség kulturális hátterétől, a műveltségtől, neveltetéstől.
Gyógyszertani, illetve élettani szempontból fontos, hogy ezek a szerek nem toxikusak, nem lehet szuicidálni velük. Szerkezetük nagyon hasonlít az egyik legfőbb agyi ingerületátvivő, a szerotonin szerkezetéhez. A talamokortikális rendszerben a szerotonin-1a és 2a receptorokhoz kötődnek, felfüggesztik a talamusz szűrő, kapu-funkcióját, aminek következtében a prefrontális kéreg szenzoros overload alá kerül, rengeteg ingerület áramlik be mind a külső, mind a belső világból, a memóriáért, gondolkodásért felelős agyrészekből. A nem kellően felkészült agyban ez pszichózist okozhat, ami azonban eltér a skizofréniában észlelttől, mivel a hallucinogén-fogyasztás során a kortikális dopaminszint magas, skizofréniában pedig alacsony. A kellően felkészült agy olyan központi idegrendszeri státuszt jelent, amelyben stabil az attraktor-hálózat, nagy az információfeldolgozó kapacitás. Pszichedelikus állapotban – eltérően a pszichózistól, amely szétesettségérzéssel jár – a realitáskontroll megtartott, egodisszolúciós szorongás csak a legelején, a tapasztalatlanoknál jelentkezik.
Az LSD-t sok pszichiátriai kórképben használták gyógyszerként az 1950-es és 1970-es évek között (skizofrénia, szexuális zavarok, kriminális viselkedés, alkoholizmus), azonban amikor egy zseniális pszichológus, Timothy Leary – helytelenül – tömegcikké akarta tenni, hogy mindenki ez által érje el személyiségének kiteljesedését, a Nyugat olyasvalamivel találkozott, amire nem volt felkészülve (más kultúrák ezeréves tradíciók alapján használják a pszichotrop szereket). A nagyarányú utcai elterjedés miatt az LSD 1975-ben tiltólistára került, és sajnos a kutatása is megszűnt három évtizedre.
Humán vizsgálatokban ma a pszilocibin (foszforiloxi-dimetiltriptamin) a legelterjedtebb; az egyik legérdekesebb, aktív placebokontrollos vizsgálat ezzel a mesterségesen is előállítható vegyülettel Roland Griffiths nevéhez fűződik, aki 2006-ban a Johns Hopkins Egyetemen kimutatta, hogy a szer univerzális misztikus élményt okoz. Egyébként ez a kísérlet is egy korábbinak a megismétlése volt modern eszközökkel; 1962-ben a Harvard Egyetem kutatója, Walter Pahnke pszilocibint fogyasztó vizsgálati alanyai is intenzív spirituális tapasztalásokról számoltak be.
Egy következő irány, amelyben ezt a triptamin-származékot vizsgálják, az obszesszív-kompulzív betegségek kezelése (Francisco Moreno, Arizonai Egyetem). Érdekesség, hogy míg pszichedelikus hatására tolerancia alakul ki, a kényszercsökkentő hatásra nem – azaz az ipar fejleszthetne olyan molekulát, amely szerkezetében hasonló, mentes a pszichedelikus hatástól, de tudja azt, amit a pszilocibin.
Charles Grob (Kaliforniai Egyetem/UCLA) terminális állapotú rákbetegek pszilocibin hatására bekövetkező szorongáscsökkenését vizsgálja, mások depresszió, evészavar, klaszter-fejfájás terápiájával kísérleteznek. Fontos kutatásokat végez ajahuaszkával (dimetil-triptamin tartalmú növényi szer) a jeruzsálemi Héber Egyetem pszichológiaprofesszora, Benny Shannon, a charlestoni pszichiáter, Michael Mithoffer pedig poszttraumás stresszben szenvedők MDMA-val (metiléndioxi-metamfetamin, köznapi nevén ecstasy) való kezelését vizsgálja, eredményesen. A pszichedelikus szerek további fontos felhasználási területe az addikció gyógyítása lehet. Ezen a téren az egyik legérdekesebb az ibogain, egy afrikai növény gyökerében lévő alkaloida, amely egyszeri alkalmazással úgy szünteti meg a heroin- vagy a nikotinfüggőséget és a sóvárgást, hogy detoxifikál is. Ebben az esetben nem arról van szó – mint például amikor rivotrillal kezeljük az alkoholistákat –, hogy a kutyaharapást szőrével kezelnénk. A pszichedelikus szereknek más a hatásmechanizmusuk, ezek dekondicionáló, reintegráló ágensek, kiütik az addigi habituális áramköröket, amelyeket az illető, ha akarja, a későbbiekben persze visszaépíthet.
Forrás: Dr. Kazai Anita, Medical Tribune