Kolbászfüggő patkányok


http://elitmed.hu/ilam/hirvilag/kolbaszfuggo_patkanyok_5471/

A kényszeres, elhízáshoz vezető evés ugyanazon a biológiai mechanizmuson alapul, mint a kokain- és heroinfüggés - derült ki amerikai kutatók patkányokon végzett kísérleteiből.

Paul J Kenny és Paul M Johnson, a floridai Scripp Research Institute kutatói a Nature Neuroscience-ben közzétett cikkükben levezetik, hogy mindkét jelenség bizonyos agyi jutalmazó mechanizmusok hiányos működésével függ össze.

A kutatók a kísérleti patkányokat három csoportra osztották. Az első csoport kizárólag egészséges tápot kapott, a második csoport emellett naponta egy órán keresztül hozzáfért kalóriadús, magas zsírtartalmú táphoz is, míg a harmadik csoport az egészséges táp mellett korlátlanul hozzáfért az egészségtelen táphoz. Az egészségtelen táp az emberek körében is igen népszerű ételekből: túrótortából, szalonnából, kolbászból és csokis kekszből állt.

A harmadik csoportban néhány hét alatt jellegzetes viselkedési változást figyeltek meg: az állatok szinte kizárólag az egészségtelen tápból ettek, a nap folyamán jóval többször, mint a másik két csoport tagjai, és napi kalóriabevitelük kb. a duplája volt a kontroll állatokénak. Több megfigyelés is igazolta, hogy a zsíros, kalóriadús táplálék erős függést alakított ki az állatokban. Egyrészt, amikor elvették tőlük az egészségtelen ételeket, és csak az egészséges tápból kaptak, két héten keresztül nem voltak hajlandók enni. Másrészt nem tántorította el őket az evéstől egy előzetesen megtanult averzív inger sem (egy fényinger, amely áramütés bekövetkezését jelezte előre).

A függővé vált állatok agyának vizsgálata azt mutatta, hogy ezekben az állatokban szignifikánsan csökken a D2-dopaminreceptorok száma, amelyekről már korábban leírták, hogy szerepük van a drogfüggőség és az elhízás kialakulásában. Amikor a kutatók vírusvektorok segítségével kiütötték a D2-receptorokat, a függőség sokkal gyorsabban, szinte közvetlenül a beavatkozást követően kialakult.

Az eredmények alapján a kényszeres habzsolás valószínűleg azért alakul ki, mert az egészségtelen táppal az állatok túlingerlik agyuk jutalmazó központjait, amelynek következtében azok ingerküszöbe nő. Ezt követően az állatoknak folyamatos megerősítő ingerre van szükségük, hogy elkerüljék a jutalomhiányos állapotot - éppúgy, ahogy a kokain- vagy heroinfüggő embereknek.