Tragédiák figyelmeztető jel nélkül



www.168ora.hu

Németh Attila Országos Pszichiátriai Központ

..Márciusban két véres családi tragédia is sokkolta a közvéleményt. Tényőn egy apa, miután fejszével meggyilkolta két kislányát és a feleségét, önmagával is brutális módon végzett. Nem sokkal később Kazincbarcikán egy férfi lelőtte a feleségét, majd öngyilkos lett. Ami közös a két esetben: semmi előjele nem volt a tragédiának, "szépen éltek" - mondták mindkét családról a rokonok, ismerősök, szomszédok. Mitől alakul át hirtelen így egy ember, hogy saját élete mellett szeretteiét és elveszi? Nincsenek intő jelek? Nem lehet elkerülni az ilyen tragédiát? Kérdéseinkre Dr. Németh Attila, az Országos Pszichiátriai Központ szakmai igazgatója válaszolt. Az interjú szövegének ellenőrzése közben jelent meg a hír: öngyilkos lett Daróczi Dávid volt kormányszóvivő. Ennek kapcsán felmerül még egy kérdés: mennyire képes kódolni a környezet egy depressziós beteg üzeneteit? .
Mi játszódhat le egy békés, szerető apában, amikor egyszer csak fejszét ragad, lemészárolja a családját, majd egy fűrésszel a saját életének is véget vet?

A váratlan, brutális gyilkosságok vagy heteroagresszív, tehát másra irányuló támadások hátterében leginkább impulzuskontroll-zavar áll, melynek hátterében általában nem elmebetegség, hanem személyiségzavar áll. Ám az említett esetekben, amikor a személyiségtől idegen módon követik el bűntényt, és a környezet is megdöbben, hiszen nem ilyennek ismerte az illetőt, általában egy hirtelen kialakult, súlyos pszichotikus állapot az ok. Ez lehet kezdődő szkizofrénia, vagy egy hirtelen mélypontra zuhanó depressziós állapot, vagyis pszichotikus jellegű depresszió, amikor az illető nem tudja felmérni a tettének a következményét. Előfordulhat, hogy hallucinációk lépnek fel, és valamilyen kóros hang vagy egyéb hatás alapján szánja rá magát a súlyos cselekményre. Összefoglalva: a pszichózisban, magyarul súlyos elmebetegségben elkövetett agresszív cselekményt az jellemzi, hogy ok nélkül, különösebb előjel nélkül, az illető személyiségétől idegen módon, váratlanul és brutálisan követik el.

A környezetet és a közvéleményt ilyenkor az foglalkoztatja, hogy volt-e ennek valami előjele. Csakugyan nem vettük észre, hogy valami nem stimmel? - kérdik.

Előjelek lehetnek, a környezet észlelheti, hogy megváltozik az illető viselkedése, személyisége, esetleg magába fordulóbb lett. De egy ilyen a tragédiát nem lehet előre jelezni, mert az elkövető sem tudja előre: egyik pillanatról a másikra jönnek ezek az erős indulatok, hallucinációk. Ekkor még a környezetnek sincs ideje arra, hogy elmeneküljön, vagy megakadályozza a hetero- vagy autoagresszív cselekedetet. Például egy nagyon súlyos depressziós ülhet csendesen egy fotelban, aztán egy hirtelen gondolattól vezérelve kinyitja az ablakot, és váratlanul kiugrik az ötödik emeletről. Nem tudjuk, mi zajlott le a fejében éppen ebben az időben.

Tanulságos a hírekhez írt kommenteket olvasni, mert árulkodnak arról, mi jár az olvasók fejében az esetek kapcsán. Gyakran írják a kommentelők, hogy az illető bizonyára pszichiátriai kezelés alatt állt, és - az ő szóhasználatukkal élve - "tudatmódosító" pszichiátriai gyógyszereket szedett, nyilván ezek hatásaként követte el a tettét. Megszólal tehát a pszichiátria- és gyógyszerellenes lobbi is, ami kellőn elbizonytalaníthatja azokat, akik maguk is kezelésre szorulnának. Holott a statisztikák szerint a kezelt betegek jóval ritkábban követnek el ilyesmit.

A pszichotikus állapotban, tehát a súlyos pszichés zavarban elkövetett, önmaga vagy más személy ellen forduló erőszakos - szakszóval violens - cselekményeknek mindössze két százalékát követik el pszichiátriai betegek, többnyire skizofrének. A lakosság körében közel egy százalék a skizofrének aránya, tehát ha úgy vesszük, a kockázat náluk a kétszeresére emelkedik, de ismétlem: száz gyilkosságból körülbelül kettőben áll pszichotikus zavar a háttérben. A többi esetben bármi lehet: anyagi haszonszerzés, bérgyilkosság, féltékenység, kocsmai verekedés, melyek elkövetői beszámíthatók és büntethetők

A családját lemészároló apáról több újság azt írta: depresszióban szenvedett. Ez tovább növelheti a depressziós betegekkel szembeni előítéleteket. A kommentelők közül csak kevesen voltak tisztában azzal, hogy ha így is volt, az mennyire nem tipikus. A depressziósok ugyanis a legritkább esetben fordulnak más ellen, inkább önmaguk felé fordítják az agressziójukat.

Így van, a depressziós általában önmaga ellen fordul. Ahhoz képest, hogy milyen gyakori a depresszió, mondhatni népbetegség, extrém ritka a depressziósoknál az úgynevezett kiterjesztett öngyilkosság, vagy hogy az öngyilkosságot megelőzi egy gyilkosság. Én is csak annyit tudok a tényői családi drámáról, amennyi a sajtóban megjelent, de ennek alapján úgy gondolom, nem úgynevezett átlagos depresszióról volt szó. Valószínűleg depressziós és pszichotikus tünetek keveredtek egymással, melyek közül a pszichotikusak felelősek a realitáskontroll elvesztéséért.

Sokan nem értik, miért használják ebben az esetben a kiterjesztett öngyilkosság kifejezést. Hiszen ha valaki meggyilkolja a családtagjait, az bizony gyilkosság, még akkor is, ha utána önmagával is végez - mondják.

Ilyenkor az illető a téveszméi hatására úgy érzi, katasztrófa fog bekövetkezni, és akkor olyan sors vár a szeretteire, amelynél még a halál is jobb. Meg van róla győződve, hogy nincs jövő, hogy ő és az egész család reménytelen helyzetbe kerül, akkor nekik is az a legjobb, hogyha meghalnak vele együtt. De ismétlem, ilyen mértékig nagyon ritkán jutnak el depressziósok. A tényői esetnél annyit lehetett a sajtóból megtudni, hogy az apának voltak depressziós tünetei, ezen kívül súlyos hipochondriában is szenvedett. A halálos betegségtől való félelme elvezethetett odáig, hogy teljesen reménytelennek látta a jövőjét. Viszont az, hogy ez kiterjesztett öngyilkossággal szövődjön, az egész biztosan csak az utolsó pillanatban jött be egy úgynevezett harántimpulzus során. Ezt szakszóval raptus melancholicusnak nevezik, a melankóliában, a legsúlyosabb depresszióban történő kitörésnek, váratlan cselekedetnek.

Ha jól értelmezem, akkor a szakemberek szerint végül is védtelenek vagyunk az ilyen kitörések ellen.

Én inkább úgy fogalmaznék, hogy ezt az esetet nem lehetett volna kivédeni. Ha az illető valóban pszichiáterhez fordult volna - mert a hírek szerint pszichológust keresett fel -, és elfogadta volna a komplex, tehát a pszichoterápiás és gyógyszeres kezelést, akkor talán meg lehetett volna előzni. De a beteg disszimulált, azaz bagatellizálta a problémáit. A pszichológusnő javasolta, hogy ha a tünetek nem csökkennek, akkor forduljon pszichiáterhez. A beteg azt mondta a feleségével egyetértésben, hogy mintha jobban lenne, javult volna. Legalábbis ez állt a hírekben. A gondozás alatt álló betegeknél oda kell figyelni, hogy stabil egyensúlyban maradjanak. Akkor közelíthető nulla felé a kockázat - de sosem lesz nulla - hogyha optimális kezelés mellett egyensúlyban tartható a beteg. A kezeletlen súlyos pszichiátriai betegek esetében a violens, tehát erőszakos kísérletek a kockázata emelkedik.

Amikor egy ilyen szörnyű eset híre bejárja a sajtót és nagy visszhangot kap, akkor nem hat felhívó jelként? Nem vált ki az arra hajlamosakban hasonló cselekedeteket?

Nem, elvileg ez nem várható. Az viszont kétségtelen, hogy egyrészt súlyosbíthatja a laikusoknak a betegekkel szembeni előítéleteit, a másik oldalról pedig sok szorongó beteg megkérdezi, hogy ez vele is előfordulhat-e. Ilyen következmények lehetnek.

Az utóbbi napokban újabb döbbenetes tragédia sokkolta a közvéleményt. Felakasztotta magát Daróczi Dávid volt kormányszóvivő. A sajtóban szereplő hírek szerint "lelki betegséget" diagnosztizáltak nála, a lakásban, ahol öngyilkos lett, kedélyjavítókat is találtak. Ami az esetében elgondolkodtató, és ezzel sajnos sok más öngyilkossal közös volt a sorsa: nem volt mellette senki, aki akkor ott visszatartotta volna. Egy súlyos depresszióssal előfordulhat, hogy (akár kórházi) felügyeletre szorul, amíg nem javul az állapota. Mennyire szokták felismerni a veszélyt a rokonok, ismerősök? És mit tudnak tenni?

Nehéz kérdés. Az öngyilkosság a depresszió legsúlyosabb szövődménye. Számos tényező állhat a háttérben, amelyekről az illető esetében nem sokat tudunk. Az öngyilkosságban szerepe lehet a biológiai hajlamnak, a személyiségtípusnak, az életvezetésnek és egyéb pszichológiai tényezőknek. Nem tudjuk, hogy mióta kezelte pszichiáter, mennyire működött együtt a terápiával, mi történt az utolsó napokban, érzékeltek-e valamit a hozzátartozók, a barátok. Még a jelenlegi lehetőségekhez képest a legoptimálisabb ellátás esetén is elveszíthetünk beteget. Ahogy korábban fogalmaztam, az öngyilkosságok számát lehet csökkenteni, de mindig lesznek olyan esetek, akiken nem tudunk segíteni, a legjobb szándékunk és tudásunk ellenére.