Andrassew Iván közönyről és félelemről
www.168ora.hu
Hőzöngők hatalma
A publicista-író, a Népszava szerkesztője nemrég antirasszista Radnóti-díjat kapott. Nemcsak írásaival, de újabban különféle magánakcióival is küzd a kirekesztés ellen. KARÁCSONY ÁGNES interjúja.
- Egyszer úgy elmélkedett: néha eszébe jut, hogy írásainak az égvilágon semmi értelmük, hatásuk, mert semmi sem változik. „Hivatásos küzdéseinek” azért adhat értelmet az antirasszista díj?
– Az utóbbi időben egyre több díjat kapok. Ami inkább azt jelzi, öregszem, a korral pedig kitüntetések is járnak jobbára. De fönntartom: írásaimnak nincs különösebb társadalmi hatásuk.
- Vastagabb a közöny?
– Igen, bizonyítja a mostani helyzet. A kilencvenes évek elejétől – vállalva gyűlöletet, gúnyt – figyelmeztetek a fasiszták nyomulására. Arra is: ha lapítunk, azzal segítjük a hibbantak gyalázatos próbálkozásait a politika szintjére emelni. Mára bekövetkezett.
- Ami írásainak „bizonyos” hatásait illeti: Vona Gábor a Jobbik egyik gyűlésén az ön nevével is lázította híveit.
– Személyes „történelmi sikernek” is vehetném, hogy egy fasiszta párt vezére velem hurrogtatja a népét. De abszurd „elégtétel” lenne, ha így is érezném. Amúgy nincs olyan nap, hogy ne fenyegetnének átoklevelekben, telefonon.
- Ott tartunk: bátorság kell az újságíráshoz?
– Az újságíráshoz nem bátorság kell, hanem felelősségérzet. Abban semmi különös nincs, hogy a jobboldal „megélhetési antirasszistának” meg „hivatásos rettegőnek” minősít. Csakhogy az elmúlt években az úgynevezett balliberális értelmiségi körökből is többen üzenték: fogjam vissza magam.
Simon Márk felvétele- Amennyiben?
– Ne keltsek pánikot, mert nincs is itt annyira radikális veszély. Ám aki nemcsak otthon üldögélt, mint afféle „íróasztal-értelmiségi”, hanem járkált is az országban – főként figyelemmel kísérte az internet változó hangvételét is –, már jóval ezelőtt tapasztalhatta, hogyan tör át a szélsőség.
- Nemcsak lappublicisztikákban tette közzé veszélyjelzéseit. Internetes naplója – amelyet 2002 óta vezet – az egyik legolvasottabb közérzeti krónika. Eleinte csak „morgott”, zsörtölődött a blogjában, az utóbbi esztendőkben viszont ostorozóbb a véleménye.
– Lehet-e más a hangütés akkor, amikor már embereket gyilkolnak a származásuk miatt? Már nem lehet „értelmiségi-óvatoskodni”, hogy ajjaj, itt baj lehet. Már baj van. Odáig jutott Magyarország: párt szerveződhetett a legalantasabb ösztönökre, indulatokra. Üzletet lehetett alapozni – újságot, tévét, rádiót, boltokat, egyebeket – a gyűlöletre, kirekesztésre, rasszizmusra.
- Nemrég volt az antirasszista világnap, amikor díjazták önt is. Egyetértettem Czene Gábor kollégámmal, aki a Népszabadságban ugyanaznap föltette a kérdést: de hova tűnt a többi antirasszista, antifasiszta, aki a kilencvenes évek elején még megtöltötte a Kossuth teret? Utoljára a legnagyobb ilyen tüntetés a Hollán Ernő utcában volt, amikor egy ottani jegyirodát szélsőjobbos, molotovos támadás ért. S bár azóta még inkább fölerősödött a náci hang, az ellentüntetők mintha mégis fogyatkoznának. Félelemből?
– Lehet, nyilván. De a félelem, sőt a közöny is csak még jobban hergeli a hőzöngőket. Miközben azért az antirasszisták – mondjuk úgy – különös viselkedésével is szembesültem.
- Mégpedig?
– Múlt ősszel a gój motorosok – ellenük szóló írásom miatt – „úgysem mersz te lejönni” fenyegető felvonulást hirdettek a Népszava szerkesztősége elé. Környezetem, barátaim a védelmemben rászerveztek egy ellentüntetést. Ott kezdtem el jobban tartani a balliberális értelmiségiektől, mint maguktól a berregő motorosoktól.
- Miért is?
– Gyurcsány Ferenc bejelentette, ő is jön. Ami – jobb helyeken – természetes civil megnyilvánulás egy politikus részéről is. Csak megjegyzem: amikor egy évvel korábban cseh állami és pártvezetők, főpapok közösen kivonultak Prágában a nácik ellen, itthon mindenki sóhajtozott: vajon mikor lesz itt hasonló, hogy a hatalom bármely képviselője részt vegyen antifasiszta megmozduláson? Gyurcsány „bejelentkezéséből” azonban cirkusz lett a baloldalon. Fölhívott – nevezzük úgy – a „nagy író”, és azt mondta: „Ivánkám, mondd meg Fletónak, ha ő jön, én nem megyek.” Elöntött az indulat. Hogy is van ez? Szelektálnunk kéne az antirasszisták között? És majd „valakik” eldöntik, ki a jobb, igazibb antifasiszta, és morális feltételt szabnak közös tüntetésekhez? Akkor rájöttem, át kell gondolni a tüntetősdit, mert ez így nem megy tovább.
- Pár hónapja aztán internetes blogjában békés, gyertyás akciót hirdetett a Hősök terére, tiltakozásul, hogy Csalog Zsolt özvegyét megfenyegette a Jobbik: ha még egyszer cigány gyerekeket „merészel” nyaraltatni Surányban, ráküldik a Magyar Gárdát.
– Azt gondoltam, már tényleg nem elég az írott szó. Akkor is azt írtam a magánfelhívásomban: hangtalan tüntetés lesz, gyertyagyújtás, és aki eljön, ne hozzon semmiféle transzparenst, nincsen beszéd, sem csimpolyazene, politikust is szívesen látok, de ne a pártját képviselje, csakis saját magát. Tiltakozásunk mára mozgalomfélévé vált, „Fényt, most!” a neve. Eddig több mint ezernégyszázan csatlakoztak hozzá a Facebookon. Becsülöm őket, mert nem akarják hagyni – ehhez az arcukat is adják –, hogy újrakezdődjön Magyarország legsötétebb története. És egyszer majd többen leszünk, mint a közönyösök.
- Azt is írta blogjában: totális elmebaj készül a totális hatalomra. És aki még mindig azt gondolja, hogy az újnáci beszédet a nép úgysem veszi be, s van még idő „jogászkodni” is, az alkalmatlan a helyzet elemzésére.
– Arra értettem: miközben a történelemből tudjuk, hogy bizonyos embereknek és csoportoknak a hatalma időnként túlnő, és diktatúrához, pusztításhoz vezet, úgy teszünk, mint ha kitűnően működne a jogállam fékrendszere. „Magától” alkalmas lenne a demokrácia megvédésére. Csak valahogy mindig kifelejtik a számításból az emberi tényezőt meg a jogrend kijátszásának politikai cseleit. Orbán Viktor és Vona Gábor is azt mondja, megváltoztatnák a demokrácia rendjét a saját ízlésük szerint. Félreértés ne essék: Vona „ízlése” fenyegetőbb, mint Orbáné. Ha pedig összejátszanak velük a hatalom egyéb tényezői, például az igazságszolgáltatás vagy az önkormányzatok bizonyos résztvevői, akár megfelelésből, akár félelemből – emlékszünk, bírák magánadatait tették közzé szélsőséges portálokon –, akkor semmi nincs, ami megmenthetné az országot a szélsőjobb agresszív, harci hajlamaitól.
- Lassan már minden interjúnkban azt kérdezzük: mégis, mi szabhatna gátat ennek?
– Nehéz dolog. A szocialisták országlásuk nyolc esztendeje alatt alvásba menekültek, hogy semmit ne kelljen csinálniuk az újfasisztákkal. Gyávák voltak, „ideologizáltak” ahelyett, hogy erővel felléptek volna az antidemokratikus erőszakkal szemben. Amikor évekkel ezelőtt a Jobbik alelnöke azt mondta, „a cigányság a zsidók biológiai fegyvere a magyarokkal szemben”, azonnal be kellett volna tiltani a pártot. Már késő. Ők győztek. Orbán Viktor felelőssége pedig az: mindeközben destabilizálta az országot, és a „minél rosszabb, annál jobb nekünk” politikájával tápot adott a fasiszta előrenyomulásnak. A Fidesz most olyan szélsőséges erővel áll szemben, amelyet nem lehet majd leszalámizgatni, bármekkora világszakember is Orbán a „politikai szeletelésben”. Iszonyú árat fog fizetni azért, hogy túlígérte magát, és ő tanította meg az embereket az utcai hisztériára, az ország megbénítására. A Jobbik tömege rá fog menni a Fideszre, és a szélsőséges agresszorok már nem vekkerórát fognak a kezükben tartani, nem is sípot. De azért a történelem másik nagy tanulsága az: a gonosz előbb-utóbb kifullad, saját elmebaja viszi el, s végül a jó győz. Csak nem mindegy, hogy addig mindez mennyi és milyen áldozattal jár.
- Egyszer úgy elmélkedett: néha eszébe jut, hogy írásainak az égvilágon semmi értelmük, hatásuk, mert semmi sem változik. „Hivatásos küzdéseinek” azért adhat értelmet az antirasszista díj?
– Az utóbbi időben egyre több díjat kapok. Ami inkább azt jelzi, öregszem, a korral pedig kitüntetések is járnak jobbára. De fönntartom: írásaimnak nincs különösebb társadalmi hatásuk.
- Vastagabb a közöny?
– Igen, bizonyítja a mostani helyzet. A kilencvenes évek elejétől – vállalva gyűlöletet, gúnyt – figyelmeztetek a fasiszták nyomulására. Arra is: ha lapítunk, azzal segítjük a hibbantak gyalázatos próbálkozásait a politika szintjére emelni. Mára bekövetkezett.
- Ami írásainak „bizonyos” hatásait illeti: Vona Gábor a Jobbik egyik gyűlésén az ön nevével is lázította híveit.
– Személyes „történelmi sikernek” is vehetném, hogy egy fasiszta párt vezére velem hurrogtatja a népét. De abszurd „elégtétel” lenne, ha így is érezném. Amúgy nincs olyan nap, hogy ne fenyegetnének átoklevelekben, telefonon.
- Ott tartunk: bátorság kell az újságíráshoz?
– Az újságíráshoz nem bátorság kell, hanem felelősségérzet. Abban semmi különös nincs, hogy a jobboldal „megélhetési antirasszistának” meg „hivatásos rettegőnek” minősít. Csakhogy az elmúlt években az úgynevezett balliberális értelmiségi körökből is többen üzenték: fogjam vissza magam.
- Amennyiben?
– Ne keltsek pánikot, mert nincs is itt annyira radikális veszély. Ám aki nemcsak otthon üldögélt, mint afféle „íróasztal-értelmiségi”, hanem járkált is az országban – főként figyelemmel kísérte az internet változó hangvételét is –, már jóval ezelőtt tapasztalhatta, hogyan tör át a szélsőség.
- Nemcsak lappublicisztikákban tette közzé veszélyjelzéseit. Internetes naplója – amelyet 2002 óta vezet – az egyik legolvasottabb közérzeti krónika. Eleinte csak „morgott”, zsörtölődött a blogjában, az utóbbi esztendőkben viszont ostorozóbb a véleménye.
– Lehet-e más a hangütés akkor, amikor már embereket gyilkolnak a származásuk miatt? Már nem lehet „értelmiségi-óvatoskodni”, hogy ajjaj, itt baj lehet. Már baj van. Odáig jutott Magyarország: párt szerveződhetett a legalantasabb ösztönökre, indulatokra. Üzletet lehetett alapozni – újságot, tévét, rádiót, boltokat, egyebeket – a gyűlöletre, kirekesztésre, rasszizmusra.
- Nemrég volt az antirasszista világnap, amikor díjazták önt is. Egyetértettem Czene Gábor kollégámmal, aki a Népszabadságban ugyanaznap föltette a kérdést: de hova tűnt a többi antirasszista, antifasiszta, aki a kilencvenes évek elején még megtöltötte a Kossuth teret? Utoljára a legnagyobb ilyen tüntetés a Hollán Ernő utcában volt, amikor egy ottani jegyirodát szélsőjobbos, molotovos támadás ért. S bár azóta még inkább fölerősödött a náci hang, az ellentüntetők mintha mégis fogyatkoznának. Félelemből?
– Lehet, nyilván. De a félelem, sőt a közöny is csak még jobban hergeli a hőzöngőket. Miközben azért az antirasszisták – mondjuk úgy – különös viselkedésével is szembesültem.
- Mégpedig?
– Múlt ősszel a gój motorosok – ellenük szóló írásom miatt – „úgysem mersz te lejönni” fenyegető felvonulást hirdettek a Népszava szerkesztősége elé. Környezetem, barátaim a védelmemben rászerveztek egy ellentüntetést. Ott kezdtem el jobban tartani a balliberális értelmiségiektől, mint maguktól a berregő motorosoktól.
- Miért is?
– Gyurcsány Ferenc bejelentette, ő is jön. Ami – jobb helyeken – természetes civil megnyilvánulás egy politikus részéről is. Csak megjegyzem: amikor egy évvel korábban cseh állami és pártvezetők, főpapok közösen kivonultak Prágában a nácik ellen, itthon mindenki sóhajtozott: vajon mikor lesz itt hasonló, hogy a hatalom bármely képviselője részt vegyen antifasiszta megmozduláson? Gyurcsány „bejelentkezéséből” azonban cirkusz lett a baloldalon. Fölhívott – nevezzük úgy – a „nagy író”, és azt mondta: „Ivánkám, mondd meg Fletónak, ha ő jön, én nem megyek.” Elöntött az indulat. Hogy is van ez? Szelektálnunk kéne az antirasszisták között? És majd „valakik” eldöntik, ki a jobb, igazibb antifasiszta, és morális feltételt szabnak közös tüntetésekhez? Akkor rájöttem, át kell gondolni a tüntetősdit, mert ez így nem megy tovább.
- Pár hónapja aztán internetes blogjában békés, gyertyás akciót hirdetett a Hősök terére, tiltakozásul, hogy Csalog Zsolt özvegyét megfenyegette a Jobbik: ha még egyszer cigány gyerekeket „merészel” nyaraltatni Surányban, ráküldik a Magyar Gárdát.
– Azt gondoltam, már tényleg nem elég az írott szó. Akkor is azt írtam a magánfelhívásomban: hangtalan tüntetés lesz, gyertyagyújtás, és aki eljön, ne hozzon semmiféle transzparenst, nincsen beszéd, sem csimpolyazene, politikust is szívesen látok, de ne a pártját képviselje, csakis saját magát. Tiltakozásunk mára mozgalomfélévé vált, „Fényt, most!” a neve. Eddig több mint ezernégyszázan csatlakoztak hozzá a Facebookon. Becsülöm őket, mert nem akarják hagyni – ehhez az arcukat is adják –, hogy újrakezdődjön Magyarország legsötétebb története. És egyszer majd többen leszünk, mint a közönyösök.
- Azt is írta blogjában: totális elmebaj készül a totális hatalomra. És aki még mindig azt gondolja, hogy az újnáci beszédet a nép úgysem veszi be, s van még idő „jogászkodni” is, az alkalmatlan a helyzet elemzésére.
– Arra értettem: miközben a történelemből tudjuk, hogy bizonyos embereknek és csoportoknak a hatalma időnként túlnő, és diktatúrához, pusztításhoz vezet, úgy teszünk, mint ha kitűnően működne a jogállam fékrendszere. „Magától” alkalmas lenne a demokrácia megvédésére. Csak valahogy mindig kifelejtik a számításból az emberi tényezőt meg a jogrend kijátszásának politikai cseleit. Orbán Viktor és Vona Gábor is azt mondja, megváltoztatnák a demokrácia rendjét a saját ízlésük szerint. Félreértés ne essék: Vona „ízlése” fenyegetőbb, mint Orbáné. Ha pedig összejátszanak velük a hatalom egyéb tényezői, például az igazságszolgáltatás vagy az önkormányzatok bizonyos résztvevői, akár megfelelésből, akár félelemből – emlékszünk, bírák magánadatait tették közzé szélsőséges portálokon –, akkor semmi nincs, ami megmenthetné az országot a szélsőjobb agresszív, harci hajlamaitól.
- Lassan már minden interjúnkban azt kérdezzük: mégis, mi szabhatna gátat ennek?
– Nehéz dolog. A szocialisták országlásuk nyolc esztendeje alatt alvásba menekültek, hogy semmit ne kelljen csinálniuk az újfasisztákkal. Gyávák voltak, „ideologizáltak” ahelyett, hogy erővel felléptek volna az antidemokratikus erőszakkal szemben. Amikor évekkel ezelőtt a Jobbik alelnöke azt mondta, „a cigányság a zsidók biológiai fegyvere a magyarokkal szemben”, azonnal be kellett volna tiltani a pártot. Már késő. Ők győztek. Orbán Viktor felelőssége pedig az: mindeközben destabilizálta az országot, és a „minél rosszabb, annál jobb nekünk” politikájával tápot adott a fasiszta előrenyomulásnak. A Fidesz most olyan szélsőséges erővel áll szemben, amelyet nem lehet majd leszalámizgatni, bármekkora világszakember is Orbán a „politikai szeletelésben”. Iszonyú árat fog fizetni azért, hogy túlígérte magát, és ő tanította meg az embereket az utcai hisztériára, az ország megbénítására. A Jobbik tömege rá fog menni a Fideszre, és a szélsőséges agresszorok már nem vekkerórát fognak a kezükben tartani, nem is sípot. De azért a történelem másik nagy tanulsága az: a gonosz előbb-utóbb kifullad, saját elmebaja viszi el, s végül a jó győz. Csak nem mindegy, hogy addig mindez mennyi és milyen áldozattal jár.