A beteg úgy érzi, hogy kidobták a kórházból
2010. április 19. 06:25, hétfő - Horváth Eszter Ágnes
Fülöpné Tököli Magdolna úgy érzi, túl korán, s alapvetően egy betegtársa miatt küldték haza a Zala Megyei Kórház pszichiátriai osztályáról március elején.
A Zalaszentgyörgyön élő asszony feldúltan kereste fel szerkesztőségünket, miután a kórházban nem sikerült beszélnie az őt korábban kezelő orvossal. Azért akart vele találkozni, hogy sérelmeit tisztázza. A hölgy súlyos depressziója és pánikbetegsége miatt húsz éve áll pszichiátriai kezelés alatt, elmondása szerint legalább 16-17 alkalommal szorult már huzamosabb kórházi ápolásra.
- Február 24-én hajnalban is olyan rosszul voltam, hogy mentő vitt a kórházba - kezd a történetbe, zárójelentéseit mutatva. - Kaptam a kezeléseket (gyógyszer, torna, csoportos terápia), de már március 5-én hazaengedtek. Furcsálltam, hogy ilyen gyorsan.
Pár nap múlva felhívta egy betegtársa, akivel már két éve jó barátságot ápol. A fiatalember arról számolt be Magdolnának, hogy közös kezelőorvosuk, dr. Vaitsuk Liliana azt tanácsolta neki, ne tartsa a kapcsolatot az asszonnyal, mert az nem tesz jót a gyógyulásának. Magdolna úgy véli, őt tulajdonképpen emiatt küldték haza.
- Sértésnek veszem, hogy kidobtak a kórházból, anélkül, hogy ezt tisztázta volna velem a doktornő. Azóta kétszer is próbáltam vele beszélni, de nem volt rám ideje. Ma is ott ültünk egy órát, s amikor előkerült, felszólított, hogy hagyjam el a kórházat, hiszen látogatási tilalom van. Nagyon kiborultam, megingott a bizalmam, pedig nekem nagyon sokat jelent a kórház nyújtotta biztonság. Otthon félek, nem tudok aludni, a télen is mezítláb rohantam ki a hóba, amikor rámjött a rosszullét. A kórházban könnyebben megküzdök a félelmeimmel. De most hova menjek, ha elkap a roham? Kaposvárra? Pécsre? Akkor hogy látogat a családom?
Panaszával felkereste Szűcsné Dóczi Zsuzsanna betegjogi képviselőt, aki igyekezett közvetíteni kettejük között. Dr. Vaitsuk Lilianát természetesen mi is reagálásra kértük.
- Magdolna régi betegünk, jól ismerem az állapotát - mondja a doktornő. - A márciusi hazabocsátásának semmi köze a betegtárssal való kapcsolatához. Azt valóban mondtam a fiatalembernek, hogy nem tartom szerencsésnek a szoros kapcsolatot. Ennek szakmai okai vannak, két különböző betegséggel küzdenek, s az eltérő kórképek egymásra hatása nem mindig szolgálja a beteg érdekét. Az ő gyógyulása is az én felelősségem, kötelességem volt erre felhívni a figyelmét. A kapcsolattartást természetesen nem tilthattam meg, felnőtt emberekről van szó, csak tanácsot adtam.
S hogy miért nem foglalkozott az őt felkereső Magdolnával?
- Mindkétszer bejelentkezés nélkül jött, nem egyeztetett időpontot. Osztályos orvosként másik 50 páciens ügyeivel kell törődnöm, zárójelentéseket írok, két helyen vizitelek, egyéni terápiákat tartok, pszichológiai teszteket intézek, mentőt fogadok, s a kérdéses napon még értekezletünk is volt. Az ambuláns betegekkel való foglalkozás nem az én feladatom, nem is fér bele az időmbe. Magdolna pedig jelenleg nem a kórházunk betege. Természetesen ettől még választ kaphat a kérdéseire, de az ő kedvéért sem hagyhatom oda az egyéb teendőimet, mert akkor mások ellátása szenved csorbát. A látogatási tilalomra valóban felhívtam a figyelmét, calici járvány van, egyáltalán nem léphetne külső személy az osztályra. A tilalom minden ajtón nagy betűkkel olvasható, a fertőzésveszély szempontjából pedig közömbös, hogy ő nem látogatni jött. Egy előre egyeztetett időpontban természetesen megbeszélhetjük az őt foglalkoztató problémákat
Zalai Hírlap