Ötszörösére nőtt a szifiliszesek száma Magyarországon



nol.hu

Újra megjelent és mind több embert betegít meg a szifilisz Magyarországon. A szakemberek a kórházba kerülő betegek kötelező szűrését ajánlják.

Magyarországon 1989 óta több mint ötszörösére nőtt a szifiliszfertőzések száma, és újra megjelent a későn felismerve visszafordíthatatlan károsodásokat okozó neuroszifilisz betegség is - derült ki a Magyar Tudományos Akadémián rendezett tudományos ülésen, amelyen az Semmelweis Egyetem Bőr- és Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika Országos STD Centrumának szaktekintélyei vettek részt.

A szifilisz (vérbaj) szexuális úton, a bőr nyálkáhártyáján keresztül terjedő súlyos betegség, különlegessége, hogy a fertőzés után igen hamar az egész testre, így lappangva az idegrendszerre is átterjed a kór, s így a betegség az agy működését is károsítja.

A Magyar Tudományos Akadémia honlapján található beszámoló szerint Csohán Ágnes osztályvezető főorvos arra figyelmeztetett, hogy a betegség ismét fenyegeti a hazai lakosságot. A kilencvenes évektől újra növekedni kezdett a szifilisszel fertőzöttek száma. A legtöbb beteget 1953-ban regisztrálták, de a megfelelő gyógykezelésnek köszönhetően a '70-es évekre az országból szinte teljesen eltűnt ez a betegség. A rendszerváltás évében már száznál kevesebb volt a fertőzött emberek száma.

A kilencvenes években szifiliszjárvány robbant ki a volt szovjet tagköztársaságokban, a határok megnyitásának és a lazább egészségügyi szabályozásnak köszönhetően ugyan lassan, de egyértelműen növekszik a megbetegedések száma, és évente több mint 500 beteget regisztrálnak. A kór nagyobb százalékban támadja meg a férfiakat, és leggyakrabban a fővárosban jelentkezik. Hozzátette azt is, hogy az utóbbi évtizedekben teljesen elfelejtett neuroszifilisz ismét megjelent, tavaly 9 beteget regisztráltak az országban.

A betegség felismerése sem könnyű. Kovács Tibor egyetmi docens elmondta: a szifilisz rendíkvül sokféle tünetet okozhat, köztük olyat is, amely nem tipikus, például érrendszeri panszokat, sőt agyvérzést is okozhat. A szakember egyik betege esetét idézte: a fiatal 35 éves férfi a jobb oldali gyengesség illetve zavart tudat állapota miatt került kórházba. A pácienst vizsgáló orvosok végül a vér szűrővizsgálatával jöttek rá nem szokványos agyvérzéssel állnak szembe, hanem olyan szifilisszel, amely már idegrendszeri tüneteket okozott. Az értekezlet végén Horváth Attila professzor valamint Kárpáti Sarolta a Nemikórtani igazgatója a kórházba kerülő betegek kötelző szifiliszszűrését javasolta. A szakma véleméyne szerint ez nem járna komoly többlet költséggel, ellenben idejében felismerhető lés kezelhető lenne a kór.