Pintér Aki munkaképes annak meg kell dolgoznia a pénzéért

Borsod minden településén van már rendőr

www.mno.hu

Borsodban már minden településen van rendőr. A titkosszolgálatokat közvetlenül a belügyminiszter felügyeli majd. A központi szerveknek eddig 2,6 milliárd forintba került az árvízi védekezés. Aki képes rá, annak dolgoznia kell - jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter kedden Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón.

Ma nincs olyan helység, ahol ne lenne rendőr, ahol a rendőr ne kopogtatna be az iskolaigazgatóhoz és kérdezné meg, hogy milyen problémákat lát a közbiztonság területén - hangsúlyozta a belügyminiszter. Hozzátette: a frissen kezdődött akciónak már most vannak eredményei, de erről részletesen csak az esti órákban, az országos rendőrfőkapitány jelentését követően adnak tájékoztatást. Kifejtette: reményei szerint ez fogja igazolni, hogy hasznos a fokozott rendőri jelenlét. A miniszter azt mondta: azért ebben a megyében kezdtek hozzá az akcióhoz, mert a tulajdon elleni bűncselekményeket tekintve ez a legfertőzöttebb, és az emberek életérzése is itt a legrosszabb. A miniszter kifejtette, hogy az akciót folyamatosan szeretnék kiterjeszteni, és előrevetítette, hogy a statisztika a második helyen jelöli meg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét.

Visszajön az elzárás?

A tulajdon elleni szabálysértésekkel kapcsolatban elmondta: tervezik, hogy visszavezetik az elzárást mint büntetési formát, ehhez a jelentős jogi változáshoz alkotmánymódosítás szükséges. Hangsúlyozta: az akció során az önkormányzatok által foglalkoztatottakra - így például a mezőőrökre is - számítanak, továbbá a polgárőrökre is.

Szólt a körzeti megbízottak kiemelt jelentőségéről is, mint mondta, a rendőri vezetést felhatalmazta, hogy tárgyaljanak az önkormányzatokkal, melyek azok, amelyek megfelelő lakást tudnak biztosítani az elhelyezésükre. Pintér Sándor szerint van olyan önkormányzat is, amely akkor is biztosítana rendőrlakást, ha a körzeti megbízott máshol szolgál is.

Külön szólt arról, hogy a rendőriskola-programot is bevezették újra, ez azt jelenti, hogy a tanórák után különösen a városokban, az oktatási intézmények környékén megjelennek a rendőrök, részben a diákok kábítószer miatti veszélyeztetettsége miatt.

Pintér Sándor ismertetése szerint a Belügyminisztériumban megtörtént az átadás-átvétel, mint fogalmazott, "első ránézésre nem találtunk jelentős csontvázakat", de különösen az önkormányzati területen az időarányos kifizetések még felülvizsgálatra szorulnak.

Hétfőn eligazítás volt

Felidézte, ígéretet tettek arra, hogy két héten belül látható változás történik a közbiztonságot és a közrendet illetően. Hozzátette: hétfő este eligazítást tartott a rendőri vezetőknek, ennek következményeként kezdődött meg a keddi fokozott rendőri jelenléttel járó akció Borsodban. Az akciót az országos rendőrfőkapitány közvetlenül vezeti, a Készenléti Rendőrség közreműködik benne, és célja elsősorban a bűnmegelőzés.

Mobil központok is lesznek

Arra az újságírói kérdésre, hogy Orbán Viktor a választások első fordulóját követően azt ígérte, hogy két nappal a kormány megalakulása után már új vagy akár ideiglenes rendőrőrsök nyílnak, Pintér Sándor azt mondta: jelenleg több mint 600 rendőrrel több van Borsodban a közterületen, mint hétfőn, egy mobil állomás létrehozásán dolgoznak, amelynek révén számítógépes, online kapcsolatot tudnak létrehozni, és így nem kell mindenkinek bevonulnia egy központi helyre. Így a későbbiekben több ilyen mobil központból tudnak intézkedni. Fix állomásokat akkor tudnak létesíteni, ha az önkormányzatok ehhez helyet biztosítanak. Hangsúlyozta: a rendőri erő és a szervezés már erre is készen áll.

Megtérülő befektetés

A közbiztonság olyan befektetés a kormánynak, ami gyorsan megtérül - mondta a tárcavezető, aki pontos összeget nem mondott, hogy mennyit fordítanak erre a célra. Hozzáfűzte: felméréseket végeznek, hogy a keddihez hasonló akciók milyen erőt vesznek igénybe, ezt egy hónap elteltével tudják felmérni és megmondani azt, hogy decemberig ez milyen pluszterhet jelent. A rendőri létszámhiányra vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: meg kell kezdeni az intézményeknél az ilyen irányú felvételt, és tiszthelyettesképző iskolában keresztféléves képzést indítanak. Mindemellett a gyakorlati képzés erősítését nevezte fontos feladatnak.

A miniszter cáfolta és téveszmének nevezte azt a sajtóinformációt, hogy a miniszterek minősített iratokba ne tudnának betekinteni csak azért, mert a nemzetbiztonsági vizsgálatuk nem fejeződött volna be. Hozzátette: ha nem fejeződött volna be a vizsgálat, nem is lettek volna kinevezhetők a miniszterek.

A belügyminiszter felügyeli a titkosszolgálatokat

Nem lesz külön titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár, ez a feladat közvetlenül a belügyminiszterhez tartozik - válaszolta újságírói kérdésre Pintér Sándor. A miniszter ugyancsak kérdésre válaszolva arról, hogy tervez-e személyi változást a rendőrség vezetésében, azt mondta: a teljesítménymérést most kezdték el. Hangsúlyozta: a valódi teljesítmény alapján akarja megítélni a vezetők munkáját, ennek ismeretében lehet csak személyi kérdésekről beszélni.

2,6 milliárd forintba került eddig a védekezés

Eddig mintegy 2,6 milliárd forintot fordítottak az árvíz elleni védekezésre az államigazgatási szervek, a Belügyminisztérium és a honvédség alá tartozó szervek. A kormány az önkormányzatok árvízi védekezésére fordítható vis maior alapot megduplázta - közölte a belügyminiszter.

A miniszter kifejtette: az elmúlt hetekben 518 településen keletkeztek árvízi károk, több mint kétezer ház került veszélyhelyzetbe, és több mint háromezer embert kellett elszállásolni, mert a lakása, háza lakhatatlanná vagy életveszélyessé vált. A jelentések szerint azonban újabb esőzések várhatók. Kiemelkedő a veszélyhelyzet Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - mondta. A miniszter ezért elrendelte, hogy a kiépített gátakat, a homokzsákokat, védekezési eszközöket nem lehet lebontani és elvinni.

Az önkormányzatok védekezésének terheivel kapcsolatban elmondta: úgy tűnik, a vis maior alapot teljesen fel fogják használni. Pintér Sándor rámutatott, "csúcsidőben" mintegy tízezren védekeztek egyszerre a gátakon, összesen pedig országosan több mint ötvenezren vettek részt a védekezési munkálatokban. Hangsúlyozta, fel kell készülni arra, hogy a védekezés után felmérjék a károkat. Az iskolák, óvodák, kórházak mindenképpen gyors helyreállításra számíthatnak, a későbbiekben pedig fel kell mérni a magántulajdonokat ért károkat is - emelte ki.

Nagy Anna kormányszóvivő a hétfői tájékoztatóján jelentette be, hogy duplájára emelte az árvíz elleni védekezésre fordítható összeget az Orbán-kormány. Az eddigi 800 millió forintos forrást több mint 1,5 milliárd forintra növelte a kabinet - közölte.

Dolgozni kell!

Pintér Sándor szerint aki egészséges és munkaképes, annak meg kell dolgoznia a pénzéért. A belügyminiszter ezt a "segélyért munkát" elvvel kapcsolatos felvetésre válaszolta. A belügyminiszter ugyanakkor hangsúlyozta: ha valaki nem egészséges, elesett, akkor igenis az államtól kell megkapnia azt a szociális támogatást, amely a mindennapos megélhetéséhez szükséges. Aki viszont életerős, munkaképes, és csak azért nem tud dolgozni, "mert nem tudunk neki fizető munkahelyet adni", és szociális segélyt kap, akkor ennek egy meghatározott részéért meghatározott munkavégzés megkövetelhető - mondta a tárcavezető. A tájékoztatón Nagy Anna kormányszóvivő kérdésre közölte: fennmarad a kilakoltatási moratórium.

(MTI)