Mire számíthatnak az idős emberek a Fidesz kormánytól?



hvg.hu

Egyebek mellett a családi adókedvezmények rendszerének továbbfejlesztéséről beszélt Réthelyi Mikós nemzeti erőforrás miniszter egy kérdésre válaszolva a parlamentben.

A keddi ülésnapon Baracskai József (MSZP) interpellációjában azt kérdezte, hogy mire számíthatnak az idős emberek a Fidesz kormánytól. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter válaszában azt mondta: a nyugdíjasok nehéz helyzetbe kerültek az elmúlt nyolc év alatt. A Fidesz-KDNP kormány azonban megteremti a szociális biztonságot - tette hozzá. Példaként elmondta, hogy a Fidesz-KDNP kormány 40 év szolgálati idő után garantálni kívánja a nőknek a nyugdíjba vonulás lehetőségét. A szocialista képviselő a választ nem fogadta el, a Ház azonban 247 igen, 41 nem és 37 tartózkodás mellett elfogadta azt.

Szilágyi György (Jobbik) szerint a magyar sportban elmaradt a rendszerváltás. "Még az előző, szocialista rendszerben volt divat, hogy pártfunkcionáriusok a sportéletben kaptak pozíciót (...)", ez a szokás megmaradt a rendszerváltás után is - jelentette ki az ellenzéki képviselő. A sportegyesületeket olyan helyzetbe hozták, hogy a lét és nemlét határán tengődnek - tette hozzá. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter azt válaszolta: a szocialista kormányok évről évre csökkenő támogatása nehéz helyzetet teremtett a sportban. Kiemelte: a Fidesz-KDNP kormány kiszámítható sportfinanszírozási rendszer kialakításán dolgozik. Mint mondta, az országgyűlés képviselők jogállásáról szóló törvény nem tiltja, hogy egy politikus sportegyesületi elnök legyen. A miniszter válaszát a jobbikos képviselő nem fogadta el, a Ház azonban 244 igen, 73 nem és 3 tartózkodás mellett igen.

A szocialista Szűcs Erika szerint a kormányprogramból nem világos, hogy az új kabinet a családi adózást vagy a családi adókedvezményt támogatja. Kifejtette: az adókedvezmény olyan rendszer, amelyben van egy fix támogatás, például a családi pótlék és ezt egészíti ki a munkával rendelkező, több gyermeket nevelő családok esetén az adókedvezmény. Hozzátette: a családi adózáson keresztül azok jutnak támogatáshoz, akiknek munkája és tisztesnek tekinthető jövedelme is van. De mi lesz minimálbért keresőkkel, azokkal, akik nem tudnak munkát vállalni? Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter válaszában közölte: kiemelt feladat a gyermeknevelés támogatása, ennek adórendszeren keresztül történő legcélszerűbb módszere kiválasztásán jelenleg is dolgoznak, a családi kedvezmény rendszerének továbbfejlesztése tűnik a legcélravezetőbb módszernek.

Nagy Kálmán (KDNP) a nemzetierőforrás-minisztert arról kérdezte: van-e cselekvési terve a gyermekek védelmére. A kereszténydemokrata politikus arról érdeklődött: összehangolják-e a tárca különböző ágazatait, hogy a rendelkezésre álló anyagi forrásokat jobban ki tudják használni a gyermekek érdekében. Válaszában Réthelyi Miklós leszögezte: minisztériumának legfontosabb célja, hogy a nemzetet "újra emelkedő pályára állítsa". Kormányzati feladatként említette továbbá a gyermekvállalás támogatását, a képzési rendszer javítását.

Simon Gábor (MSZP) arról faggatta a nemzeti erőforrás minisztert, mi lesz a krízisalap további sorsa. Réthelyi Miklós azt mondta, hogy a Bajnai-kormány által létrehozott krízisalap csak felszíni megoldást jelentett a családok problémáira. Véleménye szerint meg kell vizsgálni, hogy az egyszeri kis összegű támogatás mennyire volt alkalmas a válság enyhítésére.