Rossz emlékű módon szelektálná a betegeket az esztergomi polgármester



www.nepszava.hu

Érdemtelen emberekre is költenek az esztergomi kórházban - véli a város fideszes polgármestere. Meggyes Tamás szelektálná a betegeket, osztályokat fejlesztene vissza, pénzt vonna el a "kevesebb együttérzést érdemlő" ápoltaktól.
Veszélyes útra lépett Meggyes Tamás a legutóbbi testületi ülésen egy kijelentésével - olvasható egy blogbejegyzésben.


Esztergom fideszes polgármestere - és országgyűlési képviselője - a Vaszary Kolos Kórház gyermekosztályának újraindítását tárgyaló ülésen tett sokak szerint rasszista ízű kijelentéseket. Az internetre is felkerült videófelvételen látható-hallható, amint június 17-én Meggyes a következőket mondja:

"Egészen elképesztő dolgokra pazarol még mindig az egészségügy. Olyanokra is megy töméntelen pénz, akik talán sokkal kevesebb együttérzést és szeretetet érdemelnének meg, mint éppen a gyerekek, és mi meg éppen a gyerekek ellátása ügyében nem tudunk semmit tenni. Ezt a helyzetet meg kell változtatni, ha kell más osztályok visszaépítése, más területekről történő pénzelvonás árán is."
Az addig rendben is lenne, hogy a gyermekosztályt vissza kell állítani a város kórházában - írja Bejó Gábor, a felvételt nyilvánosságra hozó blogger -, azonban megdöbbentő az, hogy miképp meri egy polgármester azt mondani, hogy vannak betegek, akik kevesebb együttérzést, szeretetet érdemelnek!

Kérdés tehát, hogy Esztergomban a jövőben ki dönti majd el, hogy kik a másod-, harmad-, sokadrendű betegek, illetve melyek azok a betegségek, akik és amik nem érdemelnek a városvezetéstől együttérzést, pénzt?
Ez - helyi vélemények szerint - tűrhetetlen náci alapvetés, ami olyan megengedhetetlen szelekciót vetít előre, melyben bizonyos betegségekben szenvedő, esetleg bizonyos kor fölötti személyek "nem érdemlik meg" a gyógyításukra megfelelő erőforrást.

Senkinek nincs ellenvetése azzal kapcsolatban, hogy a gyermekosztálynak vissza kell kerülnie az esztergomi kórházba, azonban ez nem történhet más betegek rovására.

A Meggyes Tamás irányította képviselőtestület - amint arról a napokban beszámoltunk - , egy hete arról is döntött, hogy vállalkozási formában működtetné - azaz privatizálná - a Vaszary Kolos kórház több klinikai osztályát. A határozat szerint Kollár Zoltán főigazgatónak szeptember 30-ig kell megvizsgálnia, hogy a "költségtakarékosabb és jobb színvonalú ellátás" érdekében mely osztályok működtetése oldható meg "külső vállalkozás keretein belül".

Meggyes indoklása szerint a jelenlegi közalkalmazotti rendszer helyett a vállalkozási forma jelentős költségmegtakarítással járna. A Fidesz - és maga Meggyes is - mindeddig az egészségügyi privatizációval szemben tört lándzsát.
V.J. / Népszava