Fél órával több alvás sokkal boldogabbá és éberebbé teszi a kamaszokat




www.lifenetwork.hu

Ha a tinédzserek naponta csupán fél órával hosszabb ideig alhatnak a tanítás előtt, már ez is drámai mértékben javíthatja viselkedésüket.

Azok a fiatalok, akik 30 perccel többet tölthetnek az ágyban, sokkal éberebbek és jobb kedvűek a tanítás alatt, kisebb valószínűséggel késnek el az órákról, sőt egészségesebb reggelit fogyasztanak. Patricia Moss, a kutatásnak otthont adó Rhode Island-i bentlakásos iskola igazgatónője szerint az eredmények egyenesen megdöbbentőek.

A kutatók azzal magyarázzák a jelentős különbséget, hogy a tizenévesek hajnalban alszanak a legmélyebben, éppen akkor, amikor a többségüknek az iskola miatt fel kell kelniük. Ennek az alvásnak a megszakítása pedig kimerültté teszi őket, főként azért, mert sokuk éjjel 11 óra előtt nem kerül ágyba.

A Rhode Island-i Hasbro gyermekkórház kutatója, Dr. Judith Owens, az Archives of Pediatrics & Adolescent Medicine szaklap júliusi számában közzétett tanulmány szerzője szerint az eredmények magyarázatához elegendő biológiai bizonyíték áll rendelkezésünkre.

Az összesen 201 középiskolás részvételével végzett kísérlet eredményei olyan lenyűgözők voltak, hogy az iskola állandó jelleggel bevezette a változtatásokat. A tanítás kezdési időpontját reggel 8 óráról fél kilencre tették át. Jelentős mértékben megnőtt azoknak a tanulóknak az aránya, akik hétköznap legalább nyolc órát aludtak, a nappali álmosságról beszámoló diákok száma pedig több mint a felére esett vissza. Sokkal kevesebben késtek el az első órákról, a diákok ritkábban számoltak be napközbeni lehangoltságról vagy ingerlékenységről, és több mint duplájára nőtt a meleg reggeli fogyasztása.

A kutatók úgy vélik, annak ellenére, hogy a kísérlet nem a tanulási teljesítményt, hanem az alvási szokásokat és a viselkedést vizsgálta, és nem használt kontroll csoportot, vagyis olyan diákokat, akik továbbra is változatlan időben kezdték meg a tanítási napot, az eredmények azt mutatják, érdemes későbbi időpontra tenni a tanítási nap kezdetét.