Hiperaktív gyerek: beteg vagy éretlen?




nol.hu

A gyermekkori (ADHD betűszóval jelölt) hiperaktivitás sok szülő, család életét megkeserítő, manapság igen "divatos betegség". Ám akad, aki a kór létét is vitatja, mondván, nem igazi idegrendszeri elváltozásról van szó. A szkeptikusok segítséget kaptak - az oktatás oldaláról: egy korra bontott felmérés szerint sokszor nem is ADHD-ról, hanem egyszerű iskolaéretlenségről van szó.

A régi vitát, hogy igazi szervi betegségről van-e szó, egy nemrég megjelent amerikai tanulmány szította fel. Ebben 12 ezer gyermek korát és az ADHD összefüggését vizsgálták. Kiderült, hogy a legfiatalabb és a legidősebb hat-hét éves elsősök között - tehát akiknél majd egyévnyi volt a korkülönbség - igen nagy az eltérés az ADHD előfordulási gyakoriságában, természetesen a fiatalabbak javára: a korán (túl korán?) iskolába íratott gyerekeknél 60 százalékkal gyakrabban állították fel a diagnózist. A kutatók szerint helytelenül, mert a gyerekek - elsősorban tanári javaslatra - rákerültek arra a futószalagra, amely végül a gyerekpszichiáterhez juttatta őket, akiknek többsége nem is habozott felállítani az ADHD diagnózisát.

Pedig a kisiskolások csak ifjonti koruk miatt képtelenek koncentrálni, túlmozgásosak, fegyelmezetlenek, nem tudnak beilleszkedni a közösségbe. Figyelem! A fenti tünetek tipikusak az ADHD-ra, azt pedig a szakemberek igazi szervi (agy-) betegségnek tartják. Jellemző módon az ADHD még ma is használatos egyik szinonimája a kisfokú agyi diszfunkció. Többek között azért "minimális az agyzavar", mert a központi idegrendszerben semmilyen objektív eltérést nem sikerült kimutatni, még a legmodernebb eszközökkel, CT-vel,MRI-vel sem. A diagnózist kizárólag pszichológiai és pszichiátriai vizsgálatokkal állítják fel.

AzADHD "agykárosodásos" eredetemég 1935-ig nyúlik viszsza, amikor a magatartászavart ún. postencefalitiszes szindrómának, tehát agyvelőgyulladás utáni állapotnak vélték, holott ennek azóta sem találták szemernyi bizonyítékát sem. Ha volt is olyan, aki átesett a fertőzésen, a gyerekek túlnyomó többségénél nem igazoltak előzőleg idegrendszeri gyulladást.
A kóreredetről alkotott elképzelések azóta sokat finomodtak, de a tankönyvek továbbra is kiemelik az öröklődési hajlamot, holott az utóbbi években egyre több genetikai témájú szakcikk cáfolja ezt az állítást is. De szerepet tulajdonítanak a méhen belüli traumának, az agyi ingerátvivő anyagok, többek között a szerotonin, a dopamin kóros funkciójának, a homloklebeny károsodásának stb. Számos más bűnöst is találtak - márpedig tudjuk, hogy aminek túl sok okát találják meg, annak nem tudják az igazi eredetét.

Természetesen a szociális, családi hátteret is fontosnak tartják, hisz számokkal bizonyítható, hogy - statisztikai értelemben - az iskolázatlan, széteső, konfliktusos családokban gyakoribb az ADHD előfordulása. Ma már tudjuk, hogy a stresszen kívül a túlzott mértékű tévénézés is figyelemzavarhoz, túlmozgáshoz vezethet.

Az iskolaéretlenség tehát egy pluszadalék amellett, hogy nagyobb figyelmet kellene a környezeti tényezőknek tulajdonítani. A Michigani Állami Egyetem kutatója, Todd Older egyenesen azt állítja, hogy a túl fiatalon történő beiskolázás miatt minden ötödik ADHD diag nózisa téves. Az éretlenül iskolába került gyerek nem érti az ott elhangzottakat, unatkozik, s hogy éberségi szintjét fenntartsa, azaz el ne aludjon, izeg-mozog, zavarja a többieket humorosnak vélt bekiabálásaival.
És mert gyakori diagnózis - kettő-öt százalékra teszik az előfordulását -, ez egyedül az Egyesült Államokban egymillió, a betegséggel feleslegesen megbélyegzett gyereket jelent! A betegség diagnózisa sokszor automatikusan hosszan tartó gyógyszeradáshoz vezet. Jellemző adat, hogy Németországban az ADHD-ban rutinszerűen adott methylphenidattartalmú gyógyszerek felírt mennyisége másfél évtized alatt a sokszorosára nőtt.

A Der Spiegel adatai szerint Németországban 1993-ban csak 34 kg-ot, 2001-ben már 603 kgot, míg tavaly 1735 kg-ot forgalmaztak belőle. Az is érdekes megfigyelés, hogy minél iskolázatlanabbak a szülők, annál több fogy a gyógyszerből. Anders Hjern stockholmi tudós szerint a svéd államtól szociális támogatást kapó családokban az ADHD-ben szenvedők átlagosan 135 százalékkal több tablettát kaptak, mint a segélyben nem részesülő magatartászavaros gyerekek.

Dr. Alpár Zsuzsa pszichológus, közvetve ugyan, de a nem organikus eredet mellett érvelt. Ő is azt tapasztalta, azok a gyerekek hiperaktívak, akik valamiért szoronganak. Többnyire azért, mert konfliktusos családban nőnek fel. De hát azért is lehet szorongani, mert valaki túl korán kerül be az iskolába…

Dr. Nemes János