Kassai-Farkas Ákos dr.

“Megtanulja az ember, hogy a tudás nem az, hogy minden szellemit birtokol és mindent elmond, hanem az, hogy többet tudunk, de kevesebbet mondunk a béke kedvéért.” (Várszegi Asztrik) /cit: A Megajándékozott. 75.old/

"Minden jó ember szívében megleled az Istent" (Seneca)

"Minden emberi lélek halhatatlan, ám az igazak lelke nem csak halhatatlan hanem isteni is egyben"
(Szokrátésznek tulajdonított mondás)

Telefon: +36-20-281-8464
E-mail: kassai.farkas.akos@gmail.com

Politika és pszichiária archívum

A heti válasz cikkhez azóta Arató Géza főorvos is hozzászólt


Magyar Pszichiátriai Társaság


MEGGYES TAMÁS BUKÁSÁNAK TÖRTÉNETE


ÖT NAPJA NEM LÁTTAM GYERMEKEIMET


Pavel Bém foglalkozása prágai főpolgármester (pszichiáter, addiktológus).Bém megmászta a Mount Everestet. Teljesítményéről Vaclav Klaus államfő azt jegyezte meg: el sem tudja képzelni, hogyan maradhatott távol a munkahelyétől két hónapig.


Külügyminiszter - Göncz Kinga

Göncz Kinga

1972-ben végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán, ezt követően 1978-ban pszichiáter szakvizsgát, 1982-ben pszichoterapeuta szakvizsgát tett. 1994-ig szakmájában dolgozott. 1994-től 2002-ig a demokráciatechnikák oktatásával, társadalmi konfliktusok kezelésével foglalkozó, 11 országban működő Partners Hungary Alapítványt vezette. A szervezet igazgatójaként Kelet-közép Európa szinte valamennyi országában, illetve a Balkán konfliktus-zónáiban dolgozott.

1989-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szociológiai Intézet Szociálpolitikai Tanszékének adjunktusa, 1998-tól előad a Közép-Európai Egyetem Emberi Jogi Tanszékén; 1999-től a brit Development School tanára. Felsőfokon beszél angolul, középfokon németül.

2002-ben az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium politikai államtitkára lett, majd 2004 júniusában az esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli miniszterré nevezték ki. 2004. októberétől ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter.

Házas, két gyermeke van.


BORIS TADIĆ - a Demokrata Párt (DS) elnökének életrajza


Dr. Göncz Kinga esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli miniszter


Szenzációs adatok a néhai elnök eltitkolt betegségeiről! John Fitzgerald Kennedy drogokkal enyhítette fájdalmait.
...Kennedy kínjában a fehér házba hívatta az akkori Amerika talán leghírhedtebb orvosát, dr. Max Jacobsont. A szakmájában csak "dr.Jólvagyok"-nak csúfolt orvos boldog-boldogtalanak narkotikumokat tartalmazó tablettákat adott. Amikor az elnök öccse, Robert Kennedy igazságügyi miniszter figyelmeztette testvérét, hogy hozzá fog szokni a kábítószerekhez. ... www.best.hu


Jerrold Post pszichiáter professzor, aki jelenleg a George Washington Egyetem politikai-pszichológiai programja igazgatója (21 éven keresztül vezette az általa alapított CIA politikaiviselkedés és személyiségvizsgáló központot) Nagy és részletes cikk olvasható Szaddam személyiségéről (168 óra XV. Évf. 15.szám 36-40.old. 2003.április 10.) www.168ora.hu


Veér segít az új kormánytagok kiválasztásában


Mónus Áront elmeorvosi vizsgálatra kötelezi a bíróság
Közösség elleni igazgatással vádolják

Mónust és hat társát az ügyészség azzal vádolja, hogy az egyértelműen zsidóságellenes "Cion bölcseinek jegyzőkönyvei" című könyv kiadásával, illetve terjesztésével megvalósították a közösség elleni izgatás bűntettét. A Magyar Hírlap értesülése szerint Mónust a bíró az eddigi tárgyalásokon tanúsított viselkedése miatt kötelezi az orvosszakértői vizsgálatra annak megállapítására, hogy beszámítható állapotban van-e.

"Nem vagyok hajlandó elmeorvos-szakértői vizsgálatnak alávetni magam. A kiírt vizsgálaton nem fogok megjelenni, ez ellen jogi úton védekezem majd" - jelentette ki csütörtökön Mónus Áron a Fővárosi Bíróságon.

"A könyv alkalmas a megtévesztésre"

A tárgyaláson Csepeli Györgyöt is meghallgatták szakértőként. A Magyar Hírlap tudósítása szerint a szociálpszichológus csatlakozott ahhoz a vádlotti védekezéshez, hogy a könyv fontos történelmi dokumentum. Véleménye szerint azonban annak két előszava azt a hamis benyomást kelti az olvasóban, hogy az irat valós történéseken alapszik.

Megfelelő előszóval a jegyzőkönyvnek feltüntetett szöveg megfelelő helyre kerülhetne - fogalmazott. Így azonban a könyv a zsidóság és a cionizmus történetét nem ismerő olvasók - ez a mai magyar társadalom mintegy 90 százaléka - megtévesztésére alkalmas: a többes szám első személyű megfogalmazás és a beszélők által szőtt összeesküvés sugallata erőteljesen negatív érzelmek felkeltésére alkalmas - hangzott el.

"Nem izgattam a zsidó nép ellen, hiszen a könyv előszavában világosan leírtam: az irat nem a zsidó néptől, hanem a zsidó szabadkőművesektől származik" - érvelt Mónus, aki a napilap szerint a szakértői véleménnyel kapcsolatban több tucat észrevételt tett, majd elfogultsággal vádolta meg Csepeli Györgyöt, és megkérdezte: zsidó származású-e.


Szaddám egy pszichiáter szemével
WebDoki 2003. március 19. 02:56, szerda - Bajnok Dóra
Az iraki diktátor semmilyen szempontból nem tekinthető őrültnek vagy elmebetegnek - nyilatkozta a Newsweek magazinnak egy pszichiáter szakértő. A lap interjúban kérdezte dr. Jerrold Postot, a CIA személyiségkutató központjának alapító igazgatóját: a szakértő szemével mit tudott meg Szaddám Huszein jelenlegi elmeállapotáról a vele készült és a CBS tévécsatornán nemrég sugárzott, hatvan perces interjúból. Dr. Post elsősorban nem Szaddám szavaira, hanem az általa használt metakommunikációs jelzésekre koncentrált, amelyek alapján véleménye szerint az iraki diktátor semmilyen szempontból nem tekinthető őrültnek vagy elmebetegnek.


dr.Mézes Éva belgyógyász-üzemorvos Bácsbokodon született 1948-ban. A pécsi orvosegyetemen 1973-ban szerzett diplomát. A mohácsi kórházban 1979-ig dolgozott, majd körzeti orvos lett Bolyban. Húsz éve rendel belgyógyász szakorvosként Fonyódon. Az SZDSZ-ben 1990-ben lépett be. 2002. októbere óta pszichoterápeuta képzésbe jár. Az SZDSZ országgyűlési képviselője 2002. novembere óta, Zwack Péter helyére kooptálták.


Kelemen András (1940, Budapest) - MDF
A politikus 1998-ban Bicske képviselői helyét nyerte el, a korábbi választások során a párt megyei listájáról került a parlamentbe. A pszichiáter végzettségű képviselő az európai integrációs és a külügyi bizottságok munkájában vesz részt.
A képviselő 1998 szeptemberétől az MDF frakcióvezető-helyettese vezetője. Kelemen András a zámolyi romák kiutazása után Strasbourgba látogatott, ahol találkozott az emberi jogi bírósághoz forduló romákkal. A politikus szorgalmazta Andrássy Gyula szobrának felállítását az Erzsébet téren, az egykori politikusról elnevezett út kezdetén. Kelemen a parlament európai integrációs vitanapján elégedettségét fejezte ki az EU éves jelentésével kapcsolatban. Szerinte a dokumentum jó színben tünteti fel országunkat, míg az ellenzék inkább a bíráló szándékot olvasta ki a jelentésből. Kelemen többször felszólt a státustörvény országgyűlési vitájában. Ugyan támogatásáról biztosította a beterjesztőket, de azt maga is elismerte, hogy a jogszabály elfogadása feszültéségeket okozhat. 1999-ben a haderő átalakításáról szólva kifejtette, hogy hivatásos hadsereg kialakítása nem időszerű, a haza védelmében minden sorkötelesnek részt kell vennie.
Kelemen 1988-ban az MDF alapítói között volt, 1990-92-ben népjóléti, 1992-94 között pedig külügyminisztériumi politikai államtitkár volt.
Kelemen András a kedvezménytörvényről: Amikor a tisztelt Ház elsöprő többséggel megalkotta és megszavazta a kedvezménytörvényt, akkor egy olyan nemzetpolitika lehetősége vetült elénk, amely kiterjed a határainkon kívül küszködő magyarok bevonására is. Csupán a Szent Koronát micisapkának néző kentaurok lógatták az orrukat, egyébként kivételes összhang uralkodott a Kárpátok övezte nagy és a tisztelt házbeli kisebb patkóban.


dr.Göncz Kinga Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium államtitkár, pszichiáter és pszichoterápeuta


dr.Csicsay Claudius Iván (MSZP) (1947). 1972. diploma BOTE-n. 1976-ban szakvizsga egészségügyi szevetésből és társadalomorvostanból. Munkahelyei: BM határörség, Országos Parancsnokság Egészségügyi Osztály, BM Kórház Alkalmassági Osztály, BV. Országos Parancsnokság Egészségügyi Osztály, 1982-től az Igaszságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet vezetője. (Budapesti lista)


dr.Tittmann János (MSZP) (1956). 1980. diploma SOTE; 1988 pszichiátriai szakvizsga; Munkahelyei: Esztergomi Városi Kórház; Simor János Szocioterápiás Intézet; Dorog polgármester; Megbizatásai: esztergomi orvosi kamarai elnök (1989-91); Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárak Országos Szövetsége elnöke (1992-1994); Egészségbiztosítási Tagozat elnöke; Dorogi Térségi Területfejlesztési Tanács Elnöke (1996-); Komárosm-Esztergom Megyei Közgyűlés tagja (2000-) (Komárom-Esztergom megye 5.vk.)


Abel Rachero pszichiáter és televiziós személyiség nyerte a vasárnapi Costa Rica-i elnökválasztás második fordulóját.
HVG 2002. április 13. 15. old.