A lovasoktatás meghatározó központjává vált a Jászalsószentgyörgyi Lovas Centrum és Magyar Udvar. Néhány éve a helyi általános iskolában, a testnevelésóra keretében bevezették a nemzeti lovaskultúra tantárgyat, szeptembertől folytatódik lovaglás tanítása, írja a Szoljon.hu.
Az iskola harmadik és negyedik évfolyamain tanuló gyerekeknek heti három napon, a testnevelésóra keretében tanítunk lovaglást .A gyerekek a lovaskultúra oktatása során elméleti tudással is gazdagodnak, hiszen a ló felépítésén kívül megtanulják, hogy milyen eszközökkel és hogyan kell gondozni, ápolni az állatot, és nem utolsósorban takarmányozási ismereteket is szereznek
– mondta a portálnak Katona Béla, a lovarda vezetője.

A ló közelségének, a lovaglásnak
számos pozitív testi, lelki hatása ismert
A mai, digitalizált világban különösen fontos, hogy a gyerekeknek kapcsolatuk legyen a természettel, az állatokkal, és kulturáltan tudják eltölteni a szabadidejüket. A fiatalok a lovardában megtanulják a lóról való gondoskodást, ami erősíti a felelősségtudatukat. A lovaglás egyebek mellett fejleszti az egyensúlyérzéket és mozgáskészséget, önfegyelemre tanít. A tapasztalatokk szerint egyre nagyobb az igény sérült gyerekek lovasoktatására is.
https://www.szoljon.hu/kozelet/helyi-kozelet/mar-a-helyi-iskolaban-is-oktatjak-a-lovaskulturat-1851016/