Négylábú ápolók segítenek az egri kórházban
Az egri Markhot Ferenc Kórház Mozgásszervi Rehabilitációs osztályán új kisegítő személyzet állt munkába. A hetente egyszer érkező nem mindennapi négylábú ápolók segítenek a betegek mozgásra való motiválásában, a mozgásterápia eredményesebbé tételében és jó kedvet is csempésznek a kórház falai közé – írja a heol.hu.
A terápiás foglalkozásokon fejlesztés zajlik, melyekben alkalmanként a kutyák is részt vesznek, akiknek nem csak a testi, de a lelki feltöltődésben is szerepük van.
„Fontos a páciensek kedélyállapot javítása, s élményterápiát szeretnénk a betegeknek nyújtani. Habár minden nap tornáznak a benn fekvők, ha ott vannak a kutyák, a kutyával végzik a feladatokat” – mondta Kapaló Éva terápiás kutyafelvezető, és hozzátette: fontos, hogy az ebek is jól érzik magukat a terápiákon.
A Markhot kórház hospice osztályán már 2010 óta dolgoznak rendszeresen terápiás kutyák. Most pedig újabb osztályon szolgálnak a képzett állatok, segítve a gyógyító folyamatot. A rehabilitációs osztály fő célja, hogy a páciensek az elvesztett képességeiket a lehető legnagyobb mértékben visszaszerezzék. A szakképzett személyzet mellett ebben a négylábú segítők is fontos szerepet töltenek be, hiszen motiválják a betegeket és javítják a pszichés állapotukat.
Képünkön Flow látható, aki fajtatiszta Border Collie, terápiás kutya, többszörösen díjnyertes. Kapaló Éva vele járja az egri Markhot Ferenc Kórház hospice osztályát.
https://sokszinuvidek.24.hu/viragzo-videkunk/2019/08/08/negylabu-apolok-eger-korhaz/?fbclid=IwAR0d_LEKe7fubIAq3vDyC7ceQcN1JPgLYpnJnfFvq4PX8uaaHxBLdP__BwMű