Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A politikusok élete a sikerek és a kudarcok váltakozása. Természetes hát, ha kedélyállapotuk igencsak ingadozó. Egyes esetekben azonban a kedélyállapot nem egyszerűen a külső körülmények tükre, hanem valamilyen lelki betegség is befolyásolja alakulását. Winston Churchill (1874-1965) esetében sok kutató szerint az utóbbiról lehet szó.

Churchill a 20. század legnagyobb hatású politikusainak egyike volt. Kiemelkedő teljesítménye azonban nyilvánvalóan összefüggött mániás depresszió betegségével. Hosszú és nagyon súlyos depressziós periódusokat élt át. Ezeket néha valóban külsőokok, kudarcok (pl. az I. világháború idején, a Dardanelláknál nagyrészt Churchill hibájából elszenvedett angol vereség, az Admiralitásból való kirúgatás, vagy a miniszterelnöki bukás) idézték elő, néha azonban semmilyen külső ok nem adott rájuk magyarázatot. Ez pedig az úgynevezett klasszikus bipolaritás egyik jellemzője.

Churchill maga a betegségét „az én fekete kutyámnak” nevezte, és már 1911-ben fontolgatta, hogy szakemberhez fordul segítségért. Sajnos ezt nem tette meg, így kortárs diagnózis a betegségéről nem született. A mániás depresszió utólagos diagnózisa azonban igen valószínű, hiszen a búskomor periódusok ismétlődése mellett még számos tünet utal a kórképre. Ezek a következők:

• Ingadozó kedély. Churchillt kortársai emlékezése szerint vagy rendkívüli munkabírás, életkedv, vagy pedig teljes összeomlás, komorság és tétlenség jellemezte.

• Agresszivitás. Mindig kereste a konfliktusokat, és ha elég nagyra bukkant, elemében volt. Mint mondogatta: „A háború a férfi normális elfoglaltsága”. Emellett bosszúálló is volt. Drezda tízezrek szörnyű halálát okozó felgyújtását állítólag személyesen ő rendelte el.

• Monologizálás. Imádta a hosszú beszédeket, megesett, hogy négy órán át „nyomta a szöveget”, az ellenérvek pedig általában vagy felbőszítették, vagy gúnyolódásra késztették.

• Pénzszórás. Képtelen volt beosztani jelentős jövedelmét, állandó anyagi gondok gyötörték. Ez a remek politikai sakkjátékos anyagi ügyekben egy hétre előre sem tudott tervezni.

• Gátlástalanság. Churchill gyakran hiányos öltözékben fogadta beosztottjait, és kifejezetten élvezte, ha felháboríthatja környezetét. Háza körül néha teljesen meztelenül sétafikált. A Parlamentben sosem tartózkodott a színpadias gesztusoktól, még bohóckodni sem röstellt.

• Grafománia. Rengeteget írt, igaz, jobbára azért, mert nagyrészt írásaiból szerezte a jövedelmét. Állítólag 15 tonna kéziratot hagyott hátra, 43 könyvet adott ki és kb. 6000 cikket publikált.

• Beteges önteltség. Állandó igénye az ajnározásra szinte gyermeteg hiúsága közvetlen környezetében sokszor keltett döbbenetet.

• Függőség. Alkoholizmusa és nikotinéhsége valószínűleg szintén depressziójával függött össze. A bipolárisok közt ugyanis mindkettő igen gyakori. Napi két üveg whiskeyt és 8-10 szivart is elfogyasztott, mikor pedig az alkoholtilalom idején az USA-ban járt, szerzett magának egy orvosi igazolást, amely leszögezte, hogy neki egészségi okokból muszáj vedelnie.

Mindez együtt tehát valószínűsíti azt, hogy a nagy angol államférfi bipoláris depresszióban szenvedett, és teljesítménye részben betegsége mániás szakaszainak köszönhető. Ennek ellenére ez a teljesítmény vitathatatlan. Churchill történeti érdemeit Európa megmentésében nem csökkentheti betegségének ténye és betegségéből (vagy csupán jelleméből-neveltetéséből) fakadó számos hibája.

http://www.webdoki.hu/cikk.php?cid=104520&tfrom=hirlevel